2013. március 8., péntek

1/1.Chapter = A nagy nap

Az ébresztőm keltett fel. Nem tudom miért de utáltam a reggeleket. Olyan rossz az egész hangulatuk. Ki kell kelni az ágyból, sötét van , hideg van és fáradt is vagyok. Ezért örülök annak hogy vettem egy kávé főzőt. Ki keltem az ágyból és az első utam a kávéhoz vezetett. Felraktam főzni a kávét és elmentem öltözködni és mosakodni.
Hála égnek hétfőnként nincsenek olyan sokan , főleg reggel.  Mindig is imádtam azt a boltot ahol dolgozok. Csupa olyan dolgok vesznek körül amiket szeretek. Képregények , és fantázia könyvek. Imádtam belemerülni abba hogy mindig más ember bőrébe bújok és ilyenkor kicsit felvettem annak az embernek a stílusát.
Ebből a gondolat menetből a kávéfőző hörgése zökkentett ki. Már megmosakodtam. Elővettem a kedvenc poharam beleöntöttem a kávét , majd rá a tejet és a cukrot. Ahogy szeretem.
Felvettem a kedvenc Conversemet és leültem az asztalhoz hogy nyugodtan megreggelizzek. Amint abba hagytam a kávém , felvettem a kulcsait a boltnak és már el is indultam a bolthoz, de útközben még beszaladtam az egyik pékségbe egy sajtos kifliért, majd tovább mentem a bolthoz. Útközben mindig szerettem szétnézni és megbámulni az embereket, és aki vissza nézett rám arra rámosolyogtam. Imádok idegen emberekkel beszélgetni ezért is szoktam közvetlen lenni velük. Van amikor megijednek , de legtöbbször mindig mosolyogva beszélgetésbe elegyedünk.
A kávézó ajtaja mikor odaértem nyitva volt , ami csak egyet jelenthet . Új képregény. Benyitottam és a csengő a fejem fölött angyali hangon megszólalt. A munkatársaim rám szegezték tekintetük , de amint látták hogy nem fenyegetem őket abban hogy elkobozzam a képregényt  nyugodtan böngészték tovább.
-Nektek is szia! -nevettem el magam és behuppantam a kassza mögé. Elővettem az egyik kedvenc könyvemet . Jace , Morgan és Peter elmentek hátra és elkezdték bújni a képregényt. Én bedugtam a fülesem és nem figyeltem semmi másra csak ami a könyvben volt és a fülemben.
Egész nap nem történt semmi izgalmas. Alig volt bent valaki , bár ez már nálunk megszokás. Nem sok ember van aki mostanában képregényt vásárol. Inkább letöltik. Én híve vagyok a fa alapú könyveknek.
Arra eszméltem föl hogy a bolt előtt vagy 6 sikítozó kislány áll. Felhúztam a szemöldököm , mert az olyan lányok akik kint álltak nem azok a tipikus képregény fanok. Inkább az ilyen nyálas fiúbanda rajongók. Szétnéztem a boltban, de csak 1 srác állt bent. Hátulról láttam csak. Szőke haja volt , valószínűleg festett, tőlem olyan 5 cm-rel lehetett maximum magasabb . Leraktam a könyvet és kihúztam a fülest a fülemből.
-Segíthetek? -álltam fel és sétáltam a srác mellé. Ő megrázta a fejét és kapucnit húzott a fejére.
-Csak annyi hogy nem ma jelent meg az új Pókember rész ? -kérdezte de még mindig nem nézett rám.
-Figyelj , ügye nem vagy valami rabló ?Nincs sok pénz a kasszában.Nem éri meg -kérdeztem , mert tényleg kezdem meg ijedni tőle. Ő elnevette magát és felém fordult.
Gyönyörű szép kék szeme volt. Mintha a lelkembe látott volna vele. A mosolya is elbűvölő volt .Megremegett a térdem.
-Nyugi nem vagyok rabló. De szerintem már tudod hogy ki vagyok. -mondta és már vette elő a tollat a zsebéből. Én felhúztam az egyik szemöldököm és eléggé furán néztem rá.
-Honnan kéne ismernem téged ? -néztem rá komolyan . Ő eltátotta a száját.
-Te nem tudod ki vagyok ? -kérdezte csodálkozva.
-Ennyire fontos ember lennél ? Mindenkinek ismerni-e kell ? - kérdeztem kicsit flegmán .
-Nem , csak fura. Ha a fiúk nem ismernek fel az oké, de nagyon ritka az olyan lány aki nem tudja ki vagyok. -nézett rám tényleg csodálkozva , majd mint a ki elfelejtett valamit elkezdett kutatni a zsebében. Végül elővett egy mini cetlit és felém nyújtotta.
-Hívj fel ha unatkozol, vagy csak beszélgetni van kedved. -mosolygott rám felvette a szemüveget és elindult az ajtó felé.
-Hé ! -ordítottam utána mire visszafordult. -Most már nem is kell a képregény ? -kérdeztem értetlenül. Megint elnevette magát és rám mosolygott.
-Sokkal jobbat találtam mint az a képregény . -mondta és kiment , majd a 10 sikítozó kislány letámadta.
Kihajtogattam a lapot a kezemből.
Niall Horan : Énekes , gitáros , bandatag 
Állt rajta meg a telefonszáma. Azonnal lementettem a számát és elraktam a cetlit .
Nem sokára eljött  a záróra. Én megvártam amíg a fiúk elmennék és utoljára hagytam el a boltot . Mint a kapitány a hajóját.
Otthon felmentem a gépre és azonnal beírtam a srác nevét a Tumblr-be. Mint kiderült a One Direction énekese. Sose halottam még róluk. Bár ez lehet hogy az én hibám. Azonnal tárcsáztam a számát.
-Hallo . Itt Niall Horan telefonja . Ő éppen nem ér rá mert  hát a bal kezével elfoglalt. -röhögött a telefonba egy mély hangú srác.
-Öhm .. Szia . Én Clary vagyok . Nem tudtam hogy te Niall pasija vagy. Valamit félre értettem. -mondtam , mire a srác hatalmasat röhögött .
-Huh . Ez tetszett. Na amúgy mit szeretnél mondani neki ? -kérdezte a srác , de ahogy hallottam valaki káromkodás közben kivette a telefont a kezéből.
-Szia . Niall vagyok.
-Szia én Clary. Kék hajú lány. -vigyorogtam , mert így mindenki tudta hogy ki vagyok.
-Jaaaa . Tudom már. Mondjad . -hallottam a hangján hogy mosolyog.
-Miért nem mondtad hogy egy világhíres énekes vagy és rengetek perverz blog szól rólad ? -röhögtem fel.
-Nem kérdezted. A blogokról meg én sem tudtam , de küldhetnél nekem néhányat. -nevetett fel.
-Amúgy ki volt a srác aki felvette a telefont ? -kérdeztem miközben beültem a gépem elé hogy beírjam a nevét.
-Ja . Csak Styles. Harry a barom állat. -mondta . Azonnal gépeltem. Egyből rengeteg kép jött ki egy nagyon helyes göndör hajú srácról. Az első szó ami eszembe jutott ról az az volt hogy : waow.
-Hahó Clary . Itt vagy még ? -mondta a telefonba.
-Igen igen. Miről volt szó ? -kérdeztem.
-Csak annyi hogy megkérdeztem nincs-e kedved  holnap feljönni hozzánk. Nem nagyon mozdulnék ki . Túl sok a fotós. -mondta én pedig elnevettem magam.
-De van kedvem. Hova menjek ? -kérdeztem és már vettem elő egy lapot hogy felírjam.
-Küldök érted a bolt elé egy kocsit . Majd az elhoz . Csak annyit mondj hogy mikorra.
-4 . Addig dolgozok. Viszont most leteszem mert nem fogok tudni aludni.
-Rendben. Jóéjt . Szia.
-Neked is. -köszöntem el és kinyomtam.
Ledobtam az ágyra a telefont és már mentem zuhanyozni.
Amikor bedőltem az ágyba csak Niall és Harry járt az eszembe. Nem tudom miért , de nem tudtam őket kiverni a fejemből. Csak rajtuk járt az eszem. A telefonom megrezzent mellettem. Utána nyúltam és megnéztem ki az . Ismeretlen szám.
Megnéztem a számod Niall telójába. Túlságosan érdekeltél. Reméle holnap találkozunk. Szép álmokat . Styles
A szám valamiért mosolyra húzódott . A telefont a mellkasomhoz raktam és úgy bámultam a plafont. Amint le esett hogy mit csinálok . Dühös lettem és ledobtam magam mellé a tárgyat. Magamra húztam a takarómat és kényszerítettem magam az alvásra. Nem akartam már ma rájuk gondolni . Elég lesz nekem holnap álmodozni róluk. A mai nap nagy nap volt számomra. Megismerkedtem egy hírességel

4 megjegyzés:

  1. Huhh:) Izginek ígérkezik!! Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. Horan vagy Styles? Styles vagy Horan? :DD Csak így tovább és ha van kedved akkor nézd meg a blogomban a kedvenc blogjaimat ;)
    http://lottieandoned.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:D Lesznek itt még izgalmak ígérem :D Rendben benézek :D

      Törlés
  2. Hahahahha egy újabb blog :DDD És nicsak a föszereplő Clary :) És mintha a Jace nevet is felfedeztem volna benne! :DDD Amúgy nagyon jó siess a kövivel! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DDDDDDDDDDDD Tetszik a nevük :$$$ Holnap fent lesz a következő rész :) hihi :3 köszönöm bianka :)

      Törlés