2013. március 12., kedd

1/4 Chapter = Döntés

Egész reggel gondolkoztam. Gondolkoztam Harryn és az ő aranyos mondataira. Gondolkoztam Liamen hogy mennyire megváltozott mióta utoljára láttam. Aztán még Zaynen is hogy a maga bunkó módján nagyon aranyos .
Tényleg nem tudok köztük dönteni.
De én eldötöttem reggel hogy elmegyek mindegyikkel randizni és amelyikkel a legjobban érzem magam azzal fgok összejönni, csak annyit remélek hogy a másik kettő nem fog megsértődni.
A képregény boltban ültem és vártam hogy felbukkanjon Harry . Nem nagyon csinosítottam ki magam. Ha valakinek tetszem akkor úgy tetszedjek neki ahogy alap járon kinézek.
Épp a kedvenc újságom olvastam , mikor megszólalt az ajtó fölött lévő mini csengő , jelezve hogy vendégünk jött.
Felnéztem az újságból és Harry jött befelé a boltba. Elmosolyodtam , odamentem és megöleltem. Harry magához szorított és én is szint úgy.
-Szia . -mondtam mosolyogva .
-Szia . Itt a kávé. Remélem ízlik. -mosolygott. Én elvettem tőle és beleittam a gőzölgő éberségbe. Nagyon is ízlet.. Nem az a szokásos volt amit én szoktam inni hanem volt még benne valami, valami amiről nem tudtam megállapítani.
-Hmmm. Harry ez isteni. Mi van benne ? -kérdeztem .
-Fahéj. Nem sok , csak épphogy. -mosolygott és leült a kanapéra ami elvolt helyezve boltba. Behuppantam mellé.
-Van egy ötletem. Mivel alig ismerjük egymást játszunk kérdezz-feleleket. Én kezdek. -mosolygott Harry . Bólintottam.
-Kivel volt az első csókod és mikor ? -kérdezte egy huncut mosolyal az arcán.
-16 évesen Jack Morisonnal. Ki volt az első szerelmed ? -néztem rá mosolyogva.
-Nem voltam még sosem szerelmes. -vallotta be. -Mikor vesztetted el a szüzességed ?
Pont nyeltem volna le a kávét mikor megkérdezte de meglepetésemben félre nyeltem. Könnyezve és túlélve a szörnyű csapást sikerült mosolyogva válaszolnom.
-16 évesen. -mondtam neki. -Kedvenc Marvel képregényhős ? -néztem rá , mire ő elmosolyodott.
-Pókember. -vigyorgott.
-Helyes válasz Styles.Helyes válasz . -bólogattam.
ökre jól elbeszélgettük az időt. Annyira elvoltunk hogy az ébresztett fel hogy Jace-ék szolnak hogy záróra. Az órára néztem és tényleg négy óra volt.
-Huh. Hát ezt elbeszélgettük. -mosolyogtam Harryre. Harry bólintott , majd magához húzott és megcsókolt.
Nem ellenkeztem. Vissza csókoltam. Az első perc még élvezetes volt , de utána mintha valami eltűnt volna belőle és semmit nem éreztem.
Eltoltam magamtól. Harry furcsán nézett , de nem akartam neki hazudni.
-Harry .. figyelj.. én .. nem éreztem semmit. -vallottam be őszintén. Mintha kicsit össze lett volna zavarodva.
-Az az igazság hogy én sem. Nem tudom. Annyira jól néztél ,ki de ez nem az igazi ..nem is tudom miért.Bocsi hogy ezt mondtam , de nem erre számítottam. -mondta. Én bólogattam .
-Én sem. Azt hittem valami vonzani fog , de nem ... remélem azért ez nem fog gátolni hogy találkozzunk. Mert én bírlak komolyan. -mondtam mert tényleg megkedveltem .
-Én is bírlak . Na de megyek most már mert még rám zárod a boltot. -nevetett fel. Elmosolyodtam és kimentem Harryvel. A bolt előtt elköszöntünk , majd én tovább mentem az egyik kávézóba ahova még reggel hívott el Liam.
Már csak két fiú között kellett vacilálnom. Ahogy így belegondoltam ezekbe hogy Harryvel mi volt rájöttem hogy igazából ,lehet hogy Liam iránt is csak barátilag érzem ezt a vonzódást.
Már ott voltam a kávézó előtt . Gyorsan megnéztem a telefonomban hogy jó időpontban jöttem. A kávézó előtt kint voltak székek. Még nem láttam Liamet úgyhogy gyorsan írtam egy sms-t Zaynnek hogy jöjjön a házam elé 7 re. Szeretném már ma eldönteni hogy melyik fiúval legyen egy második randim.
Mikor már vagy 5 perce ott ültem és még mindig nem jött Liam gondoltam , felhívom hogy hol van.
Kicsöngött. A 3. csörgés után már fel is vette.
-Szia Clary. -mondta és hallottam a hangján hogy mosolyog.
-Szia Liam. Hol vagy ? -kérdeztem. A telefon másik vége néma volt. Azt hittem letette.
-Liam itt vagy még ?
-Igen. Figyelj, el kell mondanom valamit. -mondta .
-Liam gyere már vissza ! -hallottam egy lány hangját a háta mögül.
Mintha egy kicsit meg könnyebbültem volna , de feszültem megkérdeztem.
-Liam ez a barátnőd volt ?
-Igen. Sajnálom. 2 órája jött fel hozzám bocsánatot kérni ami történt a múltban és azóta együtt vagyunk. Nagyon sajnálom . -mondta .
-Liam ne aggódj. Úgy gondolom hogy ez ha összejött volna se működött volna ..
-Hát ezt már nem tudhatjuk meg.De tényleg nagyon sajnálom ami ..
-Liam nem kell bocsánatot kérned tőlem. Semmi baj nem történt. Biztosan nagyon szerethetted azt a lányt ha visszafogadtad.
-Hát igen. Most viszont mennem kell. Majd egy kávé mellett megbeszéljük ezt. Rendben ?
-Rendben. De te fizetsz. -mosolyogtam és felálltam a székről és elindultam haza.
-Rendben . -nevetett fel .-De most már tényleg mennem kell. Szia. -köszönt el majd letette.
Annyira meg könnyebbültem hogy már nem kell amit idegeskednem hogy megsértem valamelyik srácot. Sokkal boldogabb és felszabadultam lettem hirtelen. Mintha eddig valami nehezet kötöttek volna rám, ami hirtelen elszállt és már nem volt ott.
Mosolyogva mentem végig az utcákon.Írtam egy sms-t Zaynnek hogy most jöjjön. Amikor a ház elé értem , pont akkor szált ki az autóból ő. Elmosolyodott és odajött hozzám. Mosolyogva öleltem meg. Mikor elengedtem vettem egy mély levegőt.
-Zayn mondanom kell valamit. -kezdtem volna bele hogy szeretnék vele továbbra is találkozgatni, mikor egyszer csak megfogta a kezemet .
-Először hadd én. -mondta én pedig bólintottam.Megszorította a kezemet.
-Kicseszettül hiányzol. Egész nap .. sőt mindennap és nem tudod elképzelni mennyire fájdalmas nekem hogy nem tudom hogy ... hogy. -és ekkor belenézett a szemembe a barna szemeivel. -hogy én is hiányzok-e neked annyira , mint te nekem.
Teljesen elpirultam. Nem tudtam mit mondani.. Zayn elengedte a kezemet. És zsebre dugta a kezét.
-Bocs ha te nem így érzel és valami rosszat akartál elmondani.. nem szeretném ha befolyásolná a gondolataid az amit mondtam.
-Nem .. Épp hogy segítettek. Zayn lenne kedved velem valamikor randira jönni ? -kérdeztem meg , mire ő felkapta a fejét és elmosolyodott.
-Igen. Persze. Majd írok mikor jövök érted. -jött és ölelt meg. Éreztem a cigi illatát , de nem rossz , inkább az a jobb fajta illata volt. Mosolyogva adtam az arcára egy puszit . Csikizte a számat a borostája , de nem törődtem vele.
Amint elhúzódtam tőle , vissza váltott abba a bunkóbb stílusába. Intett felém egyet a fejével , majd rám kacsintott és be is szált a kocsijába.
Megvártam míg elhajt a kocsival és amint már nem volt ott , felhívtam Jenny-t hogy elmeséljek neki mindent. Kb. 2 órán keresztül beszélgettünk mikor egyszer csak elsikoltotta magát.
-Mi az Jenny mi történt ? -kérdeztem.
-Úristen ! Menj fel Twitterre !! -sikoltozott a telefonba. Felmentem twitterre , de nem láttam semmi érdekeset.
-Jenny , mond már el mit nézzek , mert most nem találok itt semmit ! -mondta neki a telefonba.
-Nézd a trendeket! -mondta.
Azonnal lejebb mentem . nem volt ott semmi olyan érdekes kivéve az első. Amin ez állt : #ZaynIsNotSingle
-Mi a jó isten ?? -ordítottam a telefonba.
-Neeeem. Nézd meg Zayn tweetjeit. - mondta most már azt hiszem mosolyogva.
Hallgattam rá. Megnéztem a Tweetjeit és elmosolyodtam.
-Úristen. Jenny le kell raknom. Holnap beszélünk. -mondtam és leraktam a  telefonom.
Gyorsan tárcsáztam Zaynt aki azonnal felvette.
-Szia Baby .
-Zayn .Nem is járunk még. És kérlek ne hívj bébinek.
-Rendben. Mizujs ?
-Halálosan komolyan gondoltad  tweetjeid vagy csak a rajongóknak ? -kérdeztem és újra és újra elolvastam azt a néhány sort.
-Halálosan komolyan .-mondta a hangjában merő bátorsággal.
-Akkor holnap találkozunk. Jóéjt . -mondtam neki.
-Rendben . Jóéjt Clary.
-Neked is Malik. -mondtam és letettem.
Bedőltem az ágyba és elmosolyodtam. Olyan nyugodt voltam hogy szinte azonnal el aludtam. Nem gondolkodtam , mert már mindent tudtam. Hogy kit akarok, és mikor .

2 megjegyzés:

  1. Szia, meghoztam a kritikád:)
    http://kritikakversenyek.blogspot.hu/2013/03/90-kritka-always-have-chance.html

    VálaszTörlés
  2. szia:)
    meghoztam a kritikát! :)
    http://everythingbydreamer.blogspot.hu/
    Egyébként jó rész volt ;)

    VálaszTörlés